Sújtólég

Gyertek el és érezzétek jól magatokat!

Kedden szóltak, hogy szerdán este van-e kedvünk az Építész Napok rendezvény keretein belül fellépni. Kedvünk volt, csak színpad nem, mert a színpadon a dj-pult volt berendezve. Gondoltuk: oda se neki, játszottunk mi már rosszabb körülmények között, csak már nem emlékszünk rá, hogy mikor (na jó: a Purgatórium fesztiválon). A terem akusztikáját ismertük, mert már többször játszottunk itt és a két legutóbbi koncertünk elég jól sikerült. Dezső még jobban ismeri az épületet, több évet töltött itt, de még én is (M.) bejárogattam ide időnként, ha szükségem volt valamire. Mondhatni, ha van olyan, amit törzshelyünknek lehetne nevezni, a Bercsényi Gödör lenne az, itt volt első koncertünk is. A meghívás elfogadása részünkről kötelező érvényű volt. Azért titkon reménykedtünk benne, hogy az évek alatt valaki néhány kőzetgyapot táblát fel fog rakni a drótháló álmennyezet fölé, csak úgy “á la nature” hogy ne legyen ilyen visszhangos a terem. Reménykedni mindig lehet. Komoly eredmény viszont, hogy a lenti vizesblokkot felújították.

Volt egy kényelmetlen velejárója az időpontnak: az Alkotó Hét az építészkaron péntekig tart, ez viszont szerdára esett. Szerda este pedig a hallgatók többsége már igényt érez magában, hogy talán kéne valamit rajzolni is. Pont annyian voltak kíváncsiak az esti rendezvényre. Gondoltuk, meghúzzuk magunkat az egyik piros oszlop mellett a sarokban a földön, szépen, csendben, csak hát nem vagyunk szépek és nem játszunk csendesen.

Néhány régi barátunk annak ellenére eljött, hogy tényleg az utolsó pillanatban tudtunk csak szólni és néhány egykori egyetemi oktatónk és a Dezső néhány mostani tanítványa is láthatta a műsorunkat. Debütált az új feldolgozásunk, aminek érezhető sikere volt, tehát benne marad a műsorban. Nem olyan, mint az eddigiek, dob-basszus alapú, nem annyira gitárcentrikus. Ebből persze nem csinálunk rendszert. A lemezlovas alig várta, hogy végre “lelépjünk” (honnan?) és elfoglalhassa pozícióját az emelvényen. Gondoltuk, szerzünk neki sikerélményt és legalább mi táncolunk a műsorára, de végül csak én táncoltam (M.), azt is csak egy fél BoneyM dal erejéig. A szervezők dícséretére szóljon, hogy folyamatosan hozták a söröket, amiből csak az íze erejéig fogyaszthattunk, lévén másnap munkanap. Egyébként nincs rájuk egy rossz szavunk se, minden az ígéret szerint történt. Ők csak áramot ígértek. Volt áram. Ezzel együtt érdemes volt elfogadni az ötletszerű meghívást és jót zenéltünk.

Ha Hertelendy Gábort (egykori basszerosunk) akarnánk plagizálni, azt mondanánk, ez volt a Purgatórium II. fesztivál, de ilyet nem akarunk tenni. Ezért erről az alkalomról, mint Szahara Fesztiválról fogunk megemlékezni, ha majd egyszer képes lesz visszatérni egy kedélyes nyáresti, amúgy öklömnyi jégdarabokkal teli, egy rendőrfőkapitány erényére válóan drasztikusan szigorú, villámgazdag éjfekete kumuluszfelhő könnyedségét megidéző humorérzékünk.
Az említett - megnyugtatóan távoli - időpontig csak annyit közlünk, hogy noha nagyon jó volt maga a hely, a házi sör minősége, a Star Wars-filmek díszleteként is helytálló falfestmények, a bőrcuccos domina és a szinpatikus személyzet, de maga a helyszín épp hogy rajta volt a Budapest térképen és a szervezést sem illethetjük egekig magasztaló jelzőkkel, gondolva a 2-órás csúszásra. Ez mindent megmagyaráz és okot szolgáltat arra, hogy a torkos borzra, mint irígylésre méltó tevékenységet végző élőlényre gondoljunk. Ha eddig szélesen vigyorgott (volna) ránk a Sors, most ebből rendesen visszavett. De legalább újra játszottuk a Rovart és a Gyere Nézz az alkalomhoz illő rögtönzött szöveggel szólt.

Október utolsó szombatján, 30-án este léptünk fel a Crazy Mama szórakozóhelyen, egy 8-zenekaros fesztivál keretében, kárpótlásul Mindenkinek, akiket a legutóbbi koncertünkre nem tudtunk elhívni (mivel az zártkörű rendezvényen volt, ld. lejjebb). A szervezés nehézségein túlesve végül egy jó elektromosat koncerteztünk. Mint máskor, most is voltak kellemes és kevésbé kellemes dolgok:
Pozitívumok:
- profi hangosítás és kitűnő színpadfények, nagyon jó akusztika
- szuper színpad, se túl nagy, se túl kicsi
- külön kirendelt fotós
- Zoli elképesztően jól dobolt
- Juli Halloween-partyra készült, de előtte jelmezében még bolondozott velünk egyet
- kitűnő zsíroskenyér, pirospaprikával, szolíd sörárak
- a rövid játékidő miatt néhány számot szünet nélkül gyógyítottunk
- sikerült az átállást rövidre fogni, így viszonylag maradt időnk zenélni
- készültünk néhány bonus tracket is tartalmazó ajándék cd-vel és szétosztottuk
- jókedv, mint legtöbbször
- műértő közönség
- sok zenekar volt, érdemes volt a többieket is meghallgatni

Negatívumok:
- tényleg kevés időnk volt, de ezt tudtuk előre
- a környék kedélyes ipari milliője és a 3-napos ünnep többeket visszatartott az eljövéstől

Összességében jól éreztük magunkat, de a legjobb párbeszéd mégis a Szabadka utcában, a bejövetelkor játszódott le, a farkasvicsorgató hideg ellenére meglehetősen lengén öltözött professzionális hölgyekkel:
-Szex?
-Pénzért?
-Nem, almáért!
-Ezekért?

Úgyvan. Meglesz az, csak tudni kell, ki kezdte a dialógust. Rövid gondolkodás után mégse fogadtuk el az ajánlatukat: a napokban unásig ettük magunkat almával és egyébként is várt ránk az igazi Crazy Mama!

Péntek koradélután koncerteztünk, a Műegyetem Villany Karának népszerű, zártkörű rendezvényén. Ezúttal jelen volt Julcsi is, így hatan töltöttük be a “színpadot”! Vidéki volt a helyszín, egész pontosan Solymár külterületén egy erdei tisztás. A rendezvény legfőbb attrakciójának a tábortüzeknél ki-ki alapon való sütögetés és alkoholfogyasztás bizonyult, emellett csapatok közti vetélkedés is folyt, melyekért angol kifejezéssel megnevezett valamiket lehetett kapni, de nekünk úgy tűnt inkább, hogy pontokat.

Az egészhez az aláfestő zenét mi adtuk, mely az OSB lapokból rögtönzött színpad közvetlen környezetében koncertszerű hangerővel jelentkezett, a rét túlsó felén viszont már a madarak konkuráltak velünk és a tűz ropogása. Az áram benzinmotroros aggregátról volt biztosítva, reméltük, hogy nem játszuk ki az összeset a tankból. Olyan jó sült illatok voltak, hogy kis híján mi is raktunk egy tüzet
Délután 2 körül kezdtünk el zenélni és önmagunkhoz képest szolídan, szinte egy lakodalmas zenekart megszégyenítő visszafogottsággal nyomtuk le az első másfél órát. Jöttek-mentek az emberek, csapatok, hosszabb-rövidebb ideig megállva a színpadnál. Voltak persze lokális fénypontjai a műsornak, akadt mulatozás is, de ezek közül 2 nem csak hozzánk köthető. Említettem, hogy csapatok voltak és némelyik saját indulóval is készült. Előszörre gitárral meg mindenfélével felkészült úriemberek jöttek, melyeket rögtönzött módon Dezső torzított gitárral, Miki csörgővel kísért. Egész jó kis jammelés lett belőle!

A másik egy szöveges performansznak indult, végül közösen velük egy rap számot csináltunk belőle, teljesen improvizatívan, rockzenei hangszereléssel és az eredeti szöveg részeinek felhasználásával. Volt refrénje és volt verzéje. Na erre már elég sokan odajöttek. 8-an voltunk egyszerre a színpadon. A szöveg kissé pikáns volt, melynek idézését elodázzuk. Egyszeri, megismételhetetlen érzés, a pillanat varázsa! Korábban sem volt idegen tőlünk a spontaneitás, de ez itt érte el eddig a csúcspontot. Reméljük lesz még ilyen a pályafutásunk során!

Az egész koncert interaktív volt, időnként feljöhettek a színpadra emberek, például egy leszbikus pár képletes esküvője is zajlott, sajnos a nászéjszakát nem nézhettük végig, pedig lett volna rá igény a közönség részéről (is). A pontozásban mi is részt vehettünk, a szervezők megengedték, hogy egy ilyen angol nyelvű izét (na jó: pontot) mi is odaítélhetünk, de ezt nem a leszbiknek, hanem egy gyíkmozgású, lelkesen táncoló illetőnek adtuk. Megemlítendő még a színpad mellett zajló falmászó verseny: kb. 15-20 db, oszlopszerűen egymásra rakott sörös rekeszre mászott fel az illető, természetesen biztosítással. A dolog addig tartott, amíg fel nem ajánlottuk az ajándékba kapott Whiskeyt annak, aki felmászik kívülről a győztes mellé (miközben ő fent egyensúlyozott). Egy pillanatra elgondolkodott a lehetőségen és abban a pillanatban: összeomlott az egész, miközben a versenyző fent maradt a levegőben lebegve.

5-körül lett vége a műsornak, a gitárosok keze teljesen elfagyott, de a hangszálaknak se tett jót a dolog. Ezzel együtt eddigi legkülönlegesebb koncertünknek mondhatjuk és nem csak a természetközeli helyszín miatt! A lehetőségek mértékéig a szervezés is jó volt.

A Delírium nevű szórakozóhelyen léptünk fel a fent nevezett nagyvárosi kánikulai szombat estén, előttünk két zenekar, köztük a Masa Mosna nevű együttes játszott, mely a Probahely.hu nevű intézmény főnökeinek illusztris tagjaiból áll (náluk szoktunk nagyipari jelleggel próbálni). Elég jól odatették magukat!
Mi egy rövidített műsort adtunk elő (a teljes repertoárunkhoz képest), viszonylag szűk körű közönség előtt, de nem okoztunk csalódást, vagy legalábbis nem mondták az arcunkba (vagy ha mégis, nem valljuk be). Főleg a már hetek óta tartó stúdiófelvétel számait játszottuk és egy-két hiányoztathatatlan klasszikust. A dolog érdekessége, hogy így a Gabóék (ők a stúdiósok) személyesen láthatták és hallhatták, hogyan szólunk élőben és ez a keverésnél még kapóra jött.
Nagyon nem tehettünk kárt a felhalmozott sörkészletben a koncert után, mivel másnap még hátra volt egy stúdiónap, vasárnap reggel 9-kor már kezdtünk. (Ha már a nyár 3 kánikulai szombatján a Balaton naptejtől habos hullámai helyett a stúdió üdítően hűvös pincehelyiségeiben lógattuk a … szóval a kábeleinket, nehogy már a negyedik napon másnaposak legyünk!) Jót is tett a felvételnek az előző esti “beéneklés”, néhány számot újra vettünk (legalábbis én újraénekeltem - Miki).
Szerencsére Derrick barátunk, aki az együttes -és felszerelési tárgyainak (nagydob) vállszélességű - támogatója helyettünk is vállalt az alkoholpusztításból, mely akció az oktogoni gyorsétteremnél egy derűs közjátékot is eredményezett a biztonsági őrrel, aki megpróbálta meggyőzni, hogy már zárva vannak - eredménytelenül.

A Közgáz Kollégiumában lévő Africafé nevű helyen egy szerda késő estén elég jó hangulatút koncerteztünk. Saját megítélésünk szerint is és a közönségtől is sok pozitív visszajelzést kaptunk. Nem vártunk pedig sokat az alkalomtól, mivel a szerda éjszakát legtöbbször a csütörtök reggel szokta követni, és a felébredés késleltethetőségének luxusát jellemzően csak a fiatalabb korosztály engedheti meg magának. Főleg ők jöttek el, közülük az önmagukat “Kemény Mag”-ként definiálók kellőképpen lelkesek és lendületesek voltak. Meghozta a gyümölcsét a próbákon való metronómra gyakorlás, ezúttal precízebben adtuk elő a dolgokat a múltkori alkalomhoz képest, a tempók is közelebb voltak a kívánatoshoz. És ez remélhetően az elkövetkezendő koncertjeinken is így marad!
Rendhagyóra sikerült ez az este több szempontból. Először is a komplett hangtechnikát mi hoztuk és állítottuk össze, a beállításban elévülhetetlen érdemeket szerzett Derrick Főfelügyelő úr, aki már többször támogatta az együttest és annak felszerelési tárgyait (egy régi alkalommal például konkrétan a kitört lábú nagydobot támogatta). Ezúton szeretnénk megköszönni Csongor barátainak az önzetlen jegypénztári közreműködést! A fényeket szintén magunk állíthattuk be, éltünk is a lehetőséggel: a szélsebesen pörgő diszkógömbön megcsillanó színes fények kontrasztos aláfestést jelentettek a “Gyere Nézz” és a “Nehéz Fém” dalainkhoz. Nekünk tetszett. (A szépirodalom eszközrendszeréből vett megszépítő körülírással (ún. eufemizmus) remélem sikerült jól elbújtatni a lényeget: nem volt hangtechnikus. Ez van. Vagyis ez volt. Illetve ez nem volt.) Mindenesetre igyekeztünk a gerjedést a tolerálható mérték fölött tartani. Eleinte.
Különleges volt az alkalom azért is, mert a begyakorolt műsor után tartottunk egy “afterkoncertet” is, a líraibb, csendesebb számokból, meg elővettünk néhány olyan dalt, amit közönség előtt soha nem is akartunk játszani, illetve még “félkész”, de nem mirelitpizzai értelemben. A “Szaharai Tél” címűt például önmagunknak írtuk, szeretjük játszani, 50%-ban improvizatív, mindig máshogy sikerül, most viszont kedv is volt, idő is volt, színpadra felvihető bárszék is akadt, hát gyerünk! Igazi unplugged-életérzésünk kerekedett, csaptunk hát egy leülős bulit úgy éjfél felé.
Zárásnak azért tartogattunk néhány hangosabb dalt és felébresztettük a Tisztelt Nagyérdemű álomba ringatott sorait. Ez állítólag olyan jól sikerült, hogy ők viszont az V. kerület álomba ringatott lakosait ébresztették fel egy hajnalig tartó mulatozás keretében, melyhez nekünk semmi közünk. Legalábbis letagadjuk.

Egy novemberi koncert helyett beígért, decemberben a hó miatt elmaradt műsor helyett megtartott februári este volt, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott: olyan is volt. De lehet, hogy csak nagyon elkényeztetett minket a sors korábban és hozzászoktunk a közönség aktív részvételével kialakuló hejehuja-hangulathoz. Ezúttal a hangzatos nevű “2 jóska” rockkocsma boxos ülőhelyeiről felénk irányuló, David Attenborought is felülmúló tudományos érdeklődés kísérte a műsorunkat. Valami okból az egész együttes- mintha valami gyorsítót szedett volna be- elképesztő tempóban küzdötte végig magát a repertoáron, a Zolinak és a Csongornak köszönhetően ennek ellenére mégis nagyon együtt volt a zenekar és a női énekhang tökéletes mellőzésével kemények voltunk, mint a “Nehéz Fém” (ami számunkat végül mégse játszottuk - kell valami legközelebbre is). Még az utánunk játszó zenészek (az általunk nagyra becsült Wonderdeer és Fortuna Rock Band) dícsérő szavai sem tudták feledtetni, hogy nem ehhez szoktunk hozzá. Törzsközönségünk kemény magja ezúttal otthon maradt, itt pedig nem ismerték a számainkat, pedig kitettünk magunkért! Volt néhány új szerzemény is és megtanultunk néhány új feldolgozást, hogy mindig legyen valami változatosság a műsorban. Persze van úgy, hogy mi is elmegyünk egy koncertre és nem tomboljuk fáradtra magunkat és mégis jól érezzük magunkat, noha nem maga a “Livin’ la vida loca”. Ez is ilyen este volt, amit azért nagy mértékben meghatározott a helyszín is: boxokkal és padokkal berendezett, alapvetően a sörfogyasztás procedúrájára idealizált fogyasztótér. Az invitálás mindenesetre szívélyes volt és kár lett volna kihagyni ezt a jó kis estét!

Helyszín: Bercsényi Kollégium, ezúttal harmadszor. Előzmények: Alkotóhét volt: ez annyit jelent, hogy az építész halogatók 3 napnyi tömény alkoholizmus után a csütörtök estéből péntekre átnyúló éjszakán valahogy mégis összehozzák azt, amit egész hét alatt kellett volna (ezt saját tapasztalatból tudjuk). A mi koncertünk pedig ezen péntek este volt. Sokat, azt hiszem nem kell kommentálni a közönség kezdeti elevenségét, mindössze az előttünk fellépő Hadházy László humoristát idéznénk (nem szó szerint): “Baa, hát mi van ezekkel, alszanak, vagy mi?”- “Alszanak, baa”- mondtuk mi. Azt hitte, viccelődünk, pedig arról szó sem volt: egyesek valóban aludtak. Mi ezzel együtt bánatosra röhögtük magunkat a műsorán (stand up comedy), talán amiatt, hogy legalább mi nem voltunk igazán fáradtak, hiszen csak egy egész napot melóztunk végig.
Valahogy mégis sikerült felráznunk a társaságot, bár egy óránkba került, mire felismerték, hogy itt élő zene van. Voltak, akik papucsban-melegítőben(!) jöttek le a felsőbb szintekről és valahogy ott maradtak. De aztán sikerült végre felébresztenünk a célközönséget és szépen megtelt a terem. Mindent játszottunk, amit tudtunk. 30 számot, amiből alig néhány volt csak ismétlés és a nagyobb része saját szerzemény! És még a koncentráció képességünk is kitartott végig, köszönhető a félidőben tartott rövid szünetnek. Juli elképesztően jól énekelt és volt színpadi show is, már ahogy tőlünk telhet. A gitárosok is kitettek magukért, variáltak az effektekkel és beállításokkal, hogy változatos legyen a műsor. Kaptunk is ünneplést bőven, szinte már meg sem érdemeltük! Maga a terem akusztukája viszont iszonyatos volt, rendesen felhangosítani sem lehetett a cuccot (csak azért, hogy valami negatívat is megjegyezzünk). Többen hiányolták a napszemüveget és kalapot is, de hát mi nem vagyunk a Blues Brothers! Ezzel együtt a legjobb 5 koncertünk között tartjuk nyilván és jó szájízzel fogunk emlékezni rá.

Ez volt idáig az egyik legszínvonalasabb, legtisztább, legkultúráltabb helyszín, ahol valaha is játszottunk, már majdnem meg is kérdeztük: biztos ez lesz az az épület? Kicsit meg is illetődtünk, de hamar elmúlt. Nagy színpad, nagy nézőtér, jó akusztika, szuperprofi hangtechnikus, mi kell még? Esetleg egyvalami jól esett volna: ha múltkori koncertünk közönsége e helyen is láthatott, hallhatott volna minket! Sajnos nem így történt, bár azzal eleve tisztában voltunk, amikor elfogadtuk a Sördögök zenekar meghívását, hogy Törökbálintra legfeljebb legkitartóbb rajongóink követnek minket. De még őket is megrettentette, hogy mínusz 20 fokot jósoltak erre az estére a meteorológusok (pedig mínusz 15 sem volt). Mondanunk se kell, hogy a másik két zenekar ugyanígy járt. Mindenesetre sajnálhatja mindenki, aki ezt az estét kihagyta!
Az elsőnek játszó Boogiemen együttes vérprofizmusával mindenkit rabul ejtett, nagyon jól szóltak. A Sördögök énekesnője ezúttal a szokásosnál karcosabbra vette, néhány kedvencünket most nem játszhatták, ezzel együt élmény volt, kár lett volna lemaradni róla! Mindkét zenekar emberileg nagyon rendben van, biztos fogunk még együtt koncertezni.
Tartózkodni szeretnék önmagunk minősétésétől, de azt mondják, hogy a már szokásossá vált “Sújtólég-firling” most is hamar kialakult, melyet mi igyekeztünk megszolgálni, viszonozni. A 3-zenekaros esték velejárója, vagyis az időhiány minket is utólért, így csak azokat játszottuk, melyekben legtöbb dög van és természetesen az újakat. Dezső meglepett minket egy remek műfordítói gyöngyszemmel: a “Sárga Tengrattjáró”-val, mely most debütált. Legnagyobb megdöbbenésünkre volt sikere.
A koncert utáni szokásos kajálás-sörözés ezúttal elmaradt, mert Mikinek valami (vagy valaki) miatt elment az esze és azt követve új útvonalat talált a hazajutásra Törökbálintról Budakeszire: Újpestet érintve Csobánkán keresztül. Talán még Záhony belefért volna…

Visszatértünk, mint a Terminator, ahogy előzetesen igértük! Sok éve, az együttes első koncertje volt a nevezett helyen, de az -anno- félbeszakadt (lásd jelen felsorolás alját), a mostani viszont kitűnően sikerült és bepótoltunk mindent, amit legelőször kihagytunk! Az ingyenes italfogyasztás lehetőségével is csak komoly önmegtartóztatással éltünk. A gépeknek sem volt esélyük fellázadni, köszönhetően annak, hogy 2 órával a kezdés előtt elkezdtük a beállást, mivel tudtuk, a terem elég visszhangos, de a felkészült hangtechnikus segítségével valahogy összeraktuk a dolgokat. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Róka barátunknak a basszus cuccokért!
Szokásos álszerénységünket félretéve, ezúttal saját mércénk szerint végre csúcsragazzók voltunk, sajnos a ragazzót nyugodtan használhatjuk, mivel közkedvelt énekesnőnk - Juli - lebetegedett és nem tudott eljönni. Még a legfejlettebb kritikai érzékkel megáldottak is legfeljebb annyit emeltek ki, hogy a Dezső gitárja nem szólt elég hangosan, melyre magyarázat a terem akusztikája.
És hogy maga a buli milyen volt? Ezt csak annak kell magyarázni, aki még nem volt koleszbulin. Este 10 körül - amikor kezdtünk -még szinte üres volt a hely, aztán elkezdtek leszállingózni az emberek (volt, aki melegítőben, papucsban) 11 körül már elég sokan voltak lenn, éjfél körül már mozdulni is alig lehetett, éjjel kettőkor volt teltház, állítólag valami kivájtbelű, gyertyával világított tök-buli volt, olyan emörikensztájl, tudjátok, jelmezek meg minden. Elképesztő! Aki nem jött el, bánhatja! És a szervezők még megjegyezték, hogy csak azért voltak ilyen “kevesen”, mert holnap 3 tárgyból is van zh.!
Mi negyed 1-ig játszottunk, több, mint 2 órát, cca. 30 számot, szinte mindent, amit előtte gyakoroltunk. Az est fénypontja kétségkívül az volt, amikor a tartószerkezeti tárgyakat tanító gitárosunk kilátásba helyezte, hogy ha sikerül rábírni a Sziltan Tanszéket a patronálásra, a következő koncerten tombola formájában fődíjként kisorsolásra kerül egy statika 2-es, második díjként zárthelyin beváltható 10 pont. Sokak szeme a lelkesedéstől felcsillant, de azt nem mondtuk, hogy ez esetben a kapuban mindenki röp zh.-t írt volna…
A koncert után még sörözés volt és színvonalas diszkózene, igazán jól éreztük magunkat. Ismerve a régi állapotokat, drasztikus a változás: normális italpult, székek és díványok szép számmal és a terem falán árnyalakok képei (fantasztikus, komolyan!). Szerencsére a lépcsőház festése viszont nem változott, így az történelmi idők (láb)nyomait őrzi. A Szervezőkről is csak a legjobbakat mondhatjuk! Reméljünk még előfordulunk itt, ezért ide kívánkozik egy idézet a “Macskajaj” c. filmből: “icbeginninofbjútifulfrencsip!”

Egy e-maillel kezdődött a koncert szervezése, megkeresett minket a hangzatos nevű Sördögök zenekar, hogy van-e kedvünk velük (és a Killmono nevű bandával) együtt egy háromzenekaros estét csapni? Természetesen van. (Azaz volt, hiszen ebben a menüpontban a már lezajlott koncertekről szoktunk írni.) A hely is és az előttünk lévő két csapat is jó volt, örülünk, hogy láthattuk őket élőben. A színpad mérete is tetszett, futkározni ugyan nem tudtunk, de nem is akartunk, megelégszünk mi a rakenrollal!
Fél 11 tájékán kezdtünk bele, valahogy az elejét kicsit lájtosra vettük, az egyelőre még “sújtólég-szűz” közönség számára ismeretlenebb feldolgozásokkal nyitottunk. Nem baj, meg kell mutatkoznunk néha friss szemek és fülek előtt is! A stabil törzsközönségünk számára Budaörs kicsit messzinek bizonyult, de lehet, hogy megneszelték a közelgő budapesti koncert hírét… Mindenesetre a lírai blokk után a nagyérdeművel közösen mégis felvettük a szokásos fordulatot, sikerült beadagolnunk 2 új saját szerzeményt is és a lendület a végéig kitartott, pedig akkor már túlnyomóan csak saját számokat játszottunk. (Lehet, hogy nem is kéne mást… na majd egyszer az is eljön!).
Külön dicséret illeti Juli és Csongor közönségszervező munkáját, sok barátjuk jött el, táncoslábúak és lelkesek voltak, talán ők lesznek a törzsközönségünk új generációja!
A teljesség igényével szólva leküzdhetetlen vágyat éreztünk, hogy belevarázsoljunk néhány kisebb hibát is a műsorba -nem vagyunk mi gépek - ettől emberi a dolog. Azért ez reméljük csak a mi maximalizmusunknak volt feltűnő, talán a színpad másik oldalán nem volt kivehető és aki eljött, bizonyára egy hangos, mégis vidám, oldott hangulatú szombat estére emlékszik vissza!

A probahely.hu szokásos éves fesztiváljára már egy hónapja leadtuk a jelentkezésünket, de a válaszlevél békésen pihent egy postafiókban, nem is zavartatva magát, hogy erre a napra egy kőszegi bulit már korábban lemondtunk (családi okok miatt). Három nappal korábban tudtuk meg, hogy koncertezni fogunk, már nem illett volna lemondani, különösen annak tudatában, hogy a bejelentkezett zenekarok közül kettő már visszamondta. Gondoltuk, legalább mi berúgjuk a becsületgólt…
A berúgással nem is volt gond, …legalábbis ami a koncert utáni hajnalt illeti.
Két együttes játszott előttünk, a Bermuda előadása az emlékezetesebb: színtiszta ‘80-as évek magyar őshardrockot játszottak, minden kompromisszum és sallang nélkül. Jó lett volna, ha többen láthattátok volna!
A mi koncertünkről is pozitív visszajelzéseket kaptunk, de időnk nem volt meghírdetni rendesen, így aki későn értesült, sajnos lemaradt. Ezt mi sajnáltuk a legjobban, mert most a szokásosnál jobban szóltunk, profi hangmérnök, jó hangosítás, jó fények, úgyhogy örültünk volna egy teltháznak!
Voltak különlegességek, például most mutatkozott be a nagyérdemű előtt velünk először a Juli, aki egyrészt éneklésével, másrészt a színpadképet színesítő szereplésével emelte a műsor színvonalát. A Nyár Volt c. számot is előadtuk, noha nem volt előzetesen betervezve. Egy versszakot elhagytunk, a szokásosnál tempósabban játszottuk, Miki pedig a refrénekre a színpad mellől szinte “berepült” , hogy a Dezső szóló részeire ismét eltűnjön. A koreográfiát valószínűleg megtartjuk így és úgy tűnik, hogy ez is egy koncertképes dal!
Az új versfeldolgozásunk is most látta először a műértő füleket, dinamikus volt, annak ellenére, hogy a Zoli a monitorokból nem hallott semmit, emlékezetből játszott. A Dezső már-már tökéletes hangzásokat kevert a effektjével, az Áron ezúttal középen, a színpadfények között szerepelt, a Csongor pedig komoly kockázatot vállalt, hogy -barátnőjével való évfordulója dacára - nem mondta le a koncertet, állapota reméljük nem fordult azóta válságosra!
A képek jók lettek, majd meglátjátok (ha feltesszük). A kis számú közönség megdöbbentő lelkesedéssel próbálta helyettesíteni az otthonmaradottakat, akik a kereskedelmi tévék harsány és agresszív reklámadásainál biztosan jobban értékeltek volna egy efféle szívből jövő élő műsort!

Nagyon készültünk erre a koncertre (is). Az egy hónappal korábbit csak bemelegítésnek szántuk, aztán a végén a februári sokkal jobb volt. Az elején nagyon gerjedtek a mikrofonok, ezért a hangulatunk is feszült volt. Végül mi magunk állítottuk be valahogy az énekcuccot és az utolsó húsz percre megjött a hangulat is. A lámpák sem világítottak valami tökéletesen, szegény Áron még ekkor sem látta a gitárját a sötétben, azért a körülmények dacára derekasan helytállt. Annak viszont örültünk, hogy a terem szépen megtelt és a kedves nagyérdemű számára talán kedvezőbben csengett le a buli, mint nekünk. (Kösz, hogy ennyien eljöttetek!)
A régi számok közül néhányat hiányolt a közönség, ezeket Csongorral még nem tanultuk meg. Egyébként az újakra koncentrálunk, fejlődünk, kell a változatosság. A Dezső szóló éneklése jól sikerült és most debütált a Zoli friss koncertszakálla is, mely azért még nem lógott a dobcuccok közé, úgyhogy csak kevéssé zavarta a dobolásban.
A The Voice Makers játszott előttünk, akik hasonló felfogásban és hangulatban zenélnek mint mi, úgyhogy még biztosan találkozunk velük.
A koncert után valóban féktelen mulatozás volt (ahogy igértük), már amennyiben annak nevezhetjük a színpad melletti öltözőben a durcás hangulatú “Drágám” és Miki közti ereszd-el-a-hajam jelenetet, mely -valljuk be- egyfelől derűs, másfelől szürreális volt, de hát egy rakenroll buliba ennyi még belefér, sőt talán több is!

Szökőnapi koncert. A kezdés egy kicsit rosszul sikerült, mert a cuccok nem értek oda időben. Így az előttünk lévő zenekar (After School Program) először egy széket használt lábdobnak… Azért játszottak 4 számot rendesen is a közönségük nagy örömére. A csúszás miatt időben erősen be voltunk szorítva, szűk háromnegyed órát játszottunk. Jó pörgősen. Az indulás nehézségei ellenére jó hangulat alakult gyorsan. Csongor, az új basszusgitárosunk tökéletesen debütált. A barátai nagyon megdicsérték a végén. Meg mi is.
A koncert után Csongor, Judit (a Csongor barátnője), Miki, Derick és Dezső még tartottak egy erősszósz evő versenyt a körtéri gyrososnal. Aki bírja, egye…

Kicsit visszhangos a terem, de tele van lelkes fiatalokkal. A piliscsabai mellett a legjobb bulink.
Pörgött a közönség és a zenekar is éjféltől kettőig. Azt hiszem, a színpadi mozgásunk itt nem merült ki a karpörgetéses, beállásos technikánál. Még a Dezső is- hangsúlyozom, még a Dezső is- gimnasztikázott! Néhány új dalunk ősbemutatója volt. Hazafelé eltévedtünk a Zolival, de sikerült megmagyarázni neki, miről szól a rock and roll. Egyébként már tudta.

Ótvar egy hely, ilyen szakadt lebujban még nem voltunk. A szervezés is kiváló: 11 helyett 2-kor kezdtünk. Magunk között, mint „Purgatórium- fesztivált” emlegetjük. Persze mindenki hazament addigra, csak néhányan maradtak. De a Sújtólég mindig megtartja a bulit! A szokásos afterparty ezúttal elmaradt…

Nagyon jó hangosítás, jó kis közönség. (Szerintem ezen a helyen szóltunk eddig a legjobban, sőt azt kell mondjam, a Sújtólégnek így kell szólnia! –Miki.) Két teremben összesen 10 együttes lépett fel. A Gábor elnevezte az Ájront Bobnak, a Miki napszemüvege eltört. Nehezen jutottunk haza.

Hertelendy Gábor első koncertje a zenekarral. A lámpalázat elég hamar legyűrte. A 3 zenekaros fesztivál végén egy rövid, de velős koncertre volt csak időnk, a közönség már lincseléssel fenyeget, ha legközelebb sem játszuk a régi jó érzelmes balladáinkat. Ez van. Rock and roll van!

A Róka és a Dezső gitárját némi pirotechnikával tunningoltuk és a töksötétben szólhatott az „úgyis bejön a fény”. Kicsit aggódtunk, vajon hogy fog működni a Sújtólég egy esküvőn, de a közönség csupa műértőkből állt, és ami fontosabb: rokonokból és barátokból. Ráadásul a sátrat sem gyújtottuk fel! A Rádió Taigetosz és a Mazsolaszőlő ezen alkalomra átírt szöveggel szólt, bár gyanítom, ezt kevesen vették észre. Levezetésként a Dezső a Szilárdékkal ánplággd koncertet adott különféle népies húros és fúvós hangszerekkel. Sokáig éljen a Linda és a Dezső! No meg a …

Akad-e valaki, aki a megmondhatója, ez volt-e az a bizonyos asztaltáncoltatós szeánsz? A Dezső egyedül is jól énekli a Héj Dzsót. A hangulat ennek dacára jó volt. Nekünk. Is.

Talán ekkor volt, amikor a Költő Balázs –legelső dobosunk- vendégművészként 1 dal erejéig beszállt, teljesen spontán módon, mi sem készültünk rá.

A szokásos 3-as fogat, előttünk mindig 2 zenekar játszott. Sajnos itt 10-kor biztosítéklenyomás van, így a lassú számokat már régen nem játszottuk. Vagy ekkor, vagy korábban volt az a bizonyos „drágám”-ozásos jelenet koncert után, melyet férfitársaságban olyan jókedvűen szoktunk feleleveníteni.

Szabó Zoli első koncertje a zenekarral. A szüzesség elvesztése van, hogy élvezetes. Zoli?

Vera (Kipu) dobolt ideiglenesen velünk, aki az Ex-costa ex dobosa volt. A technikai problémák ellenére elég jó visszajelzések voltak a közönség felől. Szembesültünk azzal az - egyébként nyilvánvaló – ténnyel, hogy az internet világa az a hely, ahol bárki, bármit írhat bárkiről és rendszerint meg is teszi.

Mátyás (dobos srác) első és utolsó koncertje a zenekarral. Nem minden tempó volt jó, de nem mi küldtük el, mi marasztaltuk volna. Komoly rajongótábor alakult ki a távolkeletiek körében. A Sújtólég szót nem tudták ugyan kimondani, 3-4 másodpercig el is gondolkodtunk, ennek ténye némi akadálya lehet az együttes külföldi népszerűségének, de ezt a kockázatot vállaljuk!

Attila utolsó bulija velünk. A közönség csupa műértőkből állt, többen mondták, hogy motoros fesztiválokon kéne fellépnünk. Valamikor még olyan is lesz!

„A fiúk otthon hagyták a bringákat”, de végül jól szólt a buli. Akit érdekelnek a részletek, a későbbiekben anekdoták formájában, kiszínezve és eltúlozva közre fogjuk adni.

Menő hely, menő zenekarokkal, de május 1-én mindenki fesztiválozik. Kicsi, de lelkes közönség. Ezúttal egy nálunk idősebb generációval teremtettünk kapcsolatot. Szeretjük a Boney M-et!

Kicsi hely, de van hangulata. Azért ide is csak a haverok jönnek el…

Ha másra nem is emlékszünk, a Judit az első sorban táncolt, mint mindig…

Akkor is volt sorkoncertünk, a közönség már epekedve várta. Mi is.

Nagyon jó hangosítás, remek közönség. Itt vette fel az együttes a KÖNNYŰZENEKAR névtoldatot, melyet a Civil Rádió egyik műsorvezetője adományozott. A Judit kitűnően táncolt. Utána nagyon jót kajáltunk…és a zuhogó eső ellenére még a Bikini együttes koncertjét is végighallgattuk.

Áron apukája kitűnő Sújtólég vászon-hátteret festett.

A választások előtti szombat, a város kiürült, a Rocktogon is… Még sem lesz Sújtólég klub a Rocktogonban…

A hosszú, dobosínséges időszak leteltével Póti Attila első koncertje a zenekarral. Adtunk egy lemezt a szervezőknek, tetszett nekik, elhívtak. Nagyon jól sikerült a buli. Éljen a rock and roll, éljen a Sújtólég!

Róka Tamás első koncertje a zenekarral. Kicsit későn kerültünk sorra, hajnal három után (megj. “kicsit későn?” - nagyon későn, addig a zenekar aludt is egyet az öltözőben, de még így is félálomban játszottunk, legalábbis addig, amíg Róka mobilja meg nem szólalt koncert közben). A zenekaron kívül nem sokan maradtak a helyszínen, de a Sújtólég hősiesen lejátszotta a műsort. (A Dezső itt ismerte meg a Lindát, legalábbis így jól hangzik.) A Peti ezt követően nyomtalanul eltűnt, hónapokig senki nem tudott róla, külföldre ment.

Keserű Peti első koncertje a zenekarral. Kicsit hangosak voltunk… A hallgatóság a termen kívülről élvezte a zenét. Fontolóra vettük a hangerőnek a közönség által elviselhetőnek itélt szintjéhez való igazítását, a jövőre vonatkoztatva.

A Honek-ker nevű zenekar hozta a dobot, ami egy kissé szedett-vedett volt, de talán csak a szigetelőszalagok okozták ezt az érzést. Taxival rohant el a Miki és a Költő Balázs a másik dobért. Nagyon jó hangulatú buli.

A Kapsa Dixielenddel és Dezső régi zenekarával közös koncert. Fánczi Áron első koncertje a zenekarral. Áron szerdán még csak gyanútlanul jött el a meghallgatásra, de egy gyors próba után pénteken már be is lett dobva a mélyvízbe. Még szerencse, hogy legalább a két Cult számot ismerte előzetesen… A dob egyik lába kitört, és Derrick barátunk támogatta meg a hátával. Napokig zúgott a füle.

A zenekar első koncertje: Antal Miklós ének, Halmos Balázs basszusgitár, Hegyi Dezső gitár és Költő Balázs dob. A Zamat együttessel együtt léptünk fel. Sajnos a „bemelegítés” túl jól sikerült, Dezső a harmadik szám után elszaggatta az összes D húrját (a tartalékokat is), ezért a koncertet be kellett fejezni. Ráadásként eljátszotta azért a híres-hírhedt Ó az Évát…Milyen legyen egy ősbemutató? Az a mindenekfelett felemelő érzés megnyugtató bizonyossága kerített hatalmába minket, hogy az összes többi koncert biztos, hogy jobban fog sikerülni. Jobban is sikerült…