Február 20-án koncertezünk!
2010 February 11, Thursday. Szerző: Sújtólég
Február 20-án, szombaton este 8-tól tartjuk meg Budakeszin a decemberben elmaradt koncertünket, mely egy őszi műsor helyett lett volna megtartva. A mostani miatt pedig elmarad a farsangi, amit majd valamikor tavasszal tartunk meg, a tavasszal emiatt elmaradót pedig nyáron, ha csak az is el nem marad…
Azon célból, hogy a felvázolt lavina ne indulhasson be, most kettővel felérő műsort adunk, ennek megfelelően készülünk.
Helyszín ugyanaz, mint amit 2 blogbejegyzéssel lejjebb olvashattok, bár a rockkocsma neve pontosításra szorul, a neve helyesen: “2 Józsi” és nem “2 Jóska”.
De ne aggódjatok: legalább 1 jó SKA így is lesz, köszönhető Zolinak, legjobb dobosunknak (a jelenlegiek közül).
2 új számunk ősbemutatója is lesz, azonkívül megtanultunk 2 új feldolgozást is.
Lehet, hogy előttünk is játszik majd egy zenekar, de ami biztos: utánunk a Fortuna Rock Band zenél majd, miközben mennyiségi ínyenc módra sörözgethetésre nyílik mód.